Lemondással jár-e a fenntarthatóság?!

Lemondással jár-e a fenntarthatóság?!

Amikor a fenntarthatóságról, vagy éppen arról van szó, hogy harmóniában kellene élnünk a természettel, az emberek többségének az első gondolata, hogy le kell mondanunk a modern kor kényelméről: költözzünk ki az erdőbe, ne együnk húst, túrjuk naphosszat a földet és termeljük meg magunknak a szükséges élelmiszert. Olyannyira igaz ez, hogy még ez ENVIENTA közösségen belül is gyakran volt vitánk erről.

Az én személyes véleményem az, hogy az emberek nagyon nehezen mondanak le a modern kor kényelméről, így ha célt szeretnénk érni, meg kell találnunk az arany középutat. Úgy gondolom, hogy a modern technológiának köszönhetően ez az arany középút létezik, ami noha nem tökéletes, de olyan vállalható kompromisszum, ami egyre inkább közelít a tökéletes állapothoz. Az ENVIENTA célja pedig ennek a középútnak a megtalálása.

A koncepciót bemutató videónkból jól látszik, hogy mi is az irány. Nem kell eldobnunk a modern életstílust és visszatérni a 100 évvel ezelőtti tradicionális módszerekhez. E helyett inkább álljunk meg egy pillanatra és értelmezzük újra ezeket a modern technológia kontextusában, így megalkotva a fenntartható jövőt. Egy nagyon egyszerű példa az élelem kérdése. Ma már nem kell kiköltöznünk az erdő szélére és naphosszat kapálni a földet ahhoz, hogy élelmet termeljünk. Az aquapóniás rendszereknek köszönhetően megtehetjük ezt egy ház erkélyén, a tetőn, de extrém esetben akár a lakásunkon belül is (mesterséges fény biztosításával, stb.). Tudom, hogy az aquapóniás rendszereknek is megvannak a maga hátrányai, de létezik még sok más alternatíva. Ami a lényeg, hogy a modern technológiának hála, ma már a “földműveléshez” nem kell bepiszkolnunk a kezünket, sőt adott esetben a megtermelt étel “betakarítása” kényelmesebb lehet, mint elmenni a boltba. Ugyanígy nem kell lemondanunk az energiáról sem, csak szennyező szénerőművek helyett környezetkímélő módon kell előállítanunk azt. De ugyanígy megvalósítható a hagyományos mellékhelység kényelmét biztosító gépesített komposzt WC, vagy éppen a lokális víztisztító rendszer, ami egy zárt űrbáziséhoz hasonlóan a már felhasznált vizet teszi valamilyen szinten újra felhasználhatóvá. Ez utóbbi két példát azért is hoztam fel, mert a víz szűkösségének kérdésével volt “szerencsénk” közvetlenül is találkozni.

Bár sokan a pénzt az ENVIENTA és a hozzá hasonló kezdeményezések ellenségének tekintik, én úgy gondolom, hogy ha elég ügyesek vagyunk, azt akár a javunkra is fordíthatjuk. Az energia, a víz és az étel mind mind pénzbe kerül, amit megspórolhatunk a fenti, fenntartható technológiák által. Mindehhez hozzávehetjük még az olcsó lakhatást biztosító újrahasznosított, vagy éppen 3D nyomtatott épületeket, Earthshipeket, stb., valamint a megosztásos gazdaság (sharing economy) által biztosított előnyöket, az olcsó helyi gyártást, és mindazt amit az ENVIENTA képvisel. Ezek a technológiák tehát jelentős pénzmegtakarítással járhatnak, ami talán felvillanyozza azokat is, akiket a fenntarthatóság kérdése hidegen hagy. Van tehát itt egy piaci rés, amit be lehet, sőt, be is kell töltenünk. És itt jutunk el ahhoz a ponthoz, ami sokakat még a közösségen belül is ellenérzéssel tölt el, hogy miért kell az ENVIENTA-nak ICO kampányba fognia, és miért akarunk ezzel sok millió dollárnyi tőkét összegyűjteni?

Az ellentmondás alapja, hogy az ENVIENTA zászlaján szép nagy betűkkel ott virít a hagyományos pénztől mentes alternatív gazdasági modellek ígérete, erre mi most sok millió dollárnyi tőkéről beszélünk. Hogy a problémát megvilágítsam, had meséljek egy történetet. Nem is olyan rég a World Summit kapcsán Gáborék felvázolták egy kriptovaluta alapú belső elszámolási rendszer lehetőségét a csapatnak. Az ötlet elsőre nagyon tetszett mindenkinek, hisz a mozgalom célja többek közt a hagyományos pénzrendszertől való elszakadás. Aztán szépen lassan elkezdtek záporozni a kérdések, hogy “de miből fogom fizetni a villanyszámlát?”, “miből fizetem a lakásom bérleti díját?”, és hasonlók.

A pénzmentes világ nem építhető egyik napról a másikra. Első lépésben le kell szakadnunk azokról a rendszerekről, amik a pénzrendszerhez kötnek, és csakis ezután gondolkodhatunk pénzmentes gazdaságban. Ha már nem kell fizetni az energiáért egy hagyományos szolgáltatónak, nem kell fizetnünk a lakhatásért bérleti díj vagy hitel formájában, nem kell fizetnünk (pénzzel) az ételért, stb. akkor kezdhetünk el olyan modellekben gondolkodni, amik képesek lehetnek leváltani a hagyományos pénzrendszert. Amíg ez a kötődésünk megvan, addig ez esélytelen.

Van tehát egy piac, a mondjuk úgy, “leszakadást segítő technológiák piaca”, ami jelenleg ilyen szervezett formában, ahogyan azt az ENVIENTA megálmodta, nem létezik. Ezt a piacot kell megteremtenünk, amit ha hatékonyan kívánunk végrehajtani, akkor rengeteg pénzt igényel. Ahogyan írtam, erre felépíthető egy működő üzleti modell, ami win-win szituációt eredményez. A vevők azt a pénzt forgathatják a technológiába, amit amúgy is elköltenének a fenntarthatatlan rendszerben, amivel hosszú távon pénzt spórolnak, a befektetők pedig a hagyományos modelleknek megfelelően részesülhetnek az organikusan növekvő piac által termelt haszonból. A dolog vesztesei a jelenlegi, fenntarthatatlan rendszerek. Ez tehát a terv, ami egy jobb, élhetőbb világ reményét hordozza magában, és amiben szeretnénk részt vállalni a tőlünk telhető legnagyobb mértékben.