Nagy rajongója vagyok a Google Glass-nak. Leírom miért, de jó távolról fogom kezdeni.

Az evolúció taktikája az agy fejlesztését illetően az volt, hogy a meglévő 'hüllő agyat' egy új réteggel, a neocortex-el (új agy) bővítette. Tehát az állatok agya nem átalakult, csak kibővült. Mindannyiunkban belül ott van az agyunk primitív része, a 'hüllő agy'. Carl Sagan az Éden Sárkányai c. könyvében mutatott rá arra, hogy talán ez a gyökere a bibliai kígyó metaforájának, ami egyébként más mítoszokban is megjelenik, nem csak a kereszténység sajátja. Ez a kígyó, aki mindig a kísértésbe visz, nem egy külső entitás, ott van mindannyiunkban. A könyvben azt is említi, hogy a halál fogalmának értelmezéséhez már neocortexre van szükség, így az élőlény szempontjából a halál a neocortex kifejlődésével jelent meg. Ez megint csak érdekes párhuzam a Bibliával, mikor Isten kiűzi a paradicsomból az embert, és átokként szórja rá a halandóságot, és hogy eztán fájdalmas legyen számára a szülés. A fájdalmas szülés a neocortex miatt megnövekedett agy következménye, hiszen így a csecsemők feje is nagyobb. Tehát a paradicsomból való kiűzetés a kígyóval, az átkokkal, a tudás fájának választásával mind mind mintha a neocortex megjelenésének metaforája lenne. Jó könyv egy nagyszerű embertől. Bár nem mai darab, de érdemes elolvasni.

De amiről igazából írni akartam, hogy a technológia fejlődésével megjelenni látszik egy új réteg, amit neo-neocortex-nek (új-új agy) nevezhetnénk. Ez nem egy fizikai réteg az agyunkon (nem is nagyon férne már el a fejünkben), hanem egy olyan 'részünk', ami a technológiának köszönhetően rajtunk kívül kapott helyet. Tudásunk egy részét itt tároljuk, amit az internetes keresésnek köszönhetően hasonlóan asszociatív úton érhetünk el. A különbség, hogy ezt a réteget már nem kötik biológiai korlátok, a végtelenségig fejleszthető, sőt tud még egy trükköt, kvázi egyetlen nagy organizmussá kapcsol össze mindnyájunkat, hiszen a neo-neocortexet közösen használjuk.

Kicsit talán erőltetettnek tűnik az Internetet a neocortexhez hasonlítani, pedig tényleg nagyon hasonló. Ugyanúgy új rétegként rakódott a meglévő agyra, és ahogyan a neocortex folyamatos kommunikációban van primitív 'hüllőagyunkkal', úgy neocortex-ünk is folyamatosan kommunikál a neo-neorotexszel. Persze napjainkban még sántít a hasonlat, de egyre inkább e felé megyünk. És itt jön a képbe a Google szemüvege. Ez ma talán az elérhető legfejlettebb eszköz arra, hogy agyunkat a neo-neocortexhez kapcsoljuk. A jelenleg agyunkban lévő 'natív' kapcsolatokhoz képest persze még kőkorszaki technológia, de azért nem olyan rossz. Gondoljunk csak bele, milyen plusz képességekkel ruház fel bennünket. Elég csak feltennünk egy kérdést, és máris ott van minden információ. Az olyan kérdések, hogy 'ki írta ezt a verset', 'mikor volt az XY csata', stb. meg sem kottyannak. Egy neo-neocortexszel rendelkező embernek egy műveltségi vetélkedő nem kihívás. De ha megnézzük milyen irányba fejlődnek a szolgáltatások, láthatjuk, hogy hamarosan a képi-, vagy hanginformációban való keresés sem lesz akadály. 'Emlékszel arra a filmre, amiben a robotok kapszulákban tartják az embereket? Igen, "emlékszem", bár még nem láttam.' Már jelenleg is nagyon aktívan használjuk a neo-neocortexet. Én például ha alkalmazás fejlesztés közben valami jól körülhatárolható feladatot akarok megoldani, nem kezdek el rajta gondolkodni, keresek gyorsan valami mintakódot, kicsit a helyzethez igazítom, és beillesztem. De a weben vannak a dokumentációk is, így a programozók tudásának egy jó része már most is ki van szervezve, de annyira természetesen használjuk, hogy észre sem vesszük. Ezeket a dolgokat pár 10 éve még fejben kellett volna tartani. Mindez persze elérhető PC-ről, vagy mobiltelefonról is, de a Google Glass már tényleg egy lépéssel közelebb van ahhoz, hogy saját agyunk részeként használjuk a webet. Nem foglalja le a kezünket, folyamatos kapcsolatot jelent, hiszen mindig a szemünk előtt van az információ, az utasítások pedig szóban adhatjuk ki, ami nagyon hasonlít ahhoz, mikor gondolkodunk, és e közben 'magunkban beszélünk'.

Úgy gondolom, hogy a jövő számítástechnikája részben erről fog szólni: Minél gördülékenyebbé kell tenni a meglévő emberi agy és az új réteg, a neo-neocortex közötti kommunikációt. Nemrég láttam egy technológiát, amivel elég csak a szavakra gondolni, és a számítógép az idegi jelek alapján azonosítja a szavakat. Valami hasonlót tudok elképzelni input perifériának. Így nem kell már beszélnünk a géppel, elég lesz csak rágondolni, hogy milyen információra van szükség. A szemüveget is valószínűleg le fogják váltani az okos kontaktlencsék, amivel bárhová vetíthető az információ. Hogy eztán mi jön, azt nehéz megmondani, de logikusnak tűnik, hogy végül agyunk közvetlenül fog kapcsolódni az Internetre, és akkor már valóban jogos lesz a neo-neocortex elnevezés. 

#blog